jún
6

A pszichológiai intervenciónak többféle formája és és irányzata létezik. Létezik a sokak számára ismert analitikus megközelítés, ennek elérhető egy rövidebb, dinamikusabb formája is. Van kognitív- és viselkedéses terápia, hipnoterápia, személyközpontú, humanisztikus terápiás módszerek, csoportterápiák, és még sorolhatnám. Alapvetően minden módszer és megközelítés a másokkal való interakcióra, kommunikációra épül, és célja, hogy az egyén életében fellépő probléma megoldásában segítséget nyújtson. A terapeuta általában nem alkalmaz túl sok eszközt a munkájában, lényegében (a módszeren kívül) a személyiségével dolgozik. Egy terápia során épp ezért nem lehetséges a terapeuta leváltása, mert egyfajta kötődés alakul ki, melyet a csere szétszakít, komoly megrázkódtatást okozva a kliensnek. Ezért fontos lehet, hogy mégis mely terapeuta mellett köteleződjünk el. Valójában azonban egyéne válogatja. A terápiás módszereket már a 70-es évek óta hatásvizsgálatoknak vetik alá, és a mai napig azt mondhatjuk, hogy végeredményben nem különböznek számottevően egymástól. Tehát a terápiás cél szempontjából mindegy, melyik módszerrel dolgozó terapeutát választjuk. Azt kell megfontolnunk, hogy mennyi időt, pénzt és energiát vagyunk hajlandóak a lelki egészségünkre szánni.

kép forrása: mybigitch.blogspot.com