Ha a magyar munkaerőpiaci helyzetet és a depressziót egy lapon említjük, sokan arra gondolhatnak, hogy az álláskeresés kudarcaiba rövid időn belül bele lehet fásulni. Ám én itt most arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha családi, anyagi kényszerhelyzet miatt olyan munkát vállalunk el, amely nem felel meg a képességeinknek, sőt, annál jóval alacsonyabb erőfeszítést igényel, mint amilyenre képesek vagyunk, akár depresszióhoz is vezethet.
A megváltozott elvárásoknak való megfeleléshez nem mindenkinek sikerül alkalmazkodnia. Ilyen helyzetben az elvárásokat, a korábbi célokat át kell formálni annak megfelelően, hogy az új munkahelyen mit várnak el tőlünk.
Több reprezentatív kutatás kimutatta, hogy a depresszió és az öngyilkosságok előfordulása összefüggésbe hozható azzal, ha az egyén igényeinek és képességének nem megfelelő pozícióba kerül. Legyen az akár munkahely, vagy maga a munkanélküliség.Tovább megyek: az ilyen esetekben az emberi méltósághoz való jog is sérül, hiszen a szaktudás hatékony kihasználásának, a társadalmi státusz fenntartásának igényét nehezen lehet kielégíteni. Ha az én-hatékonyságra való igény nincsen megfelelően kielégítve, az egyén elkezdheti magát haszontalannak érezni, és olyan gondolatokkal kell megküzdenie, mint az ablakon kidobott egyetemi évek, a lehetőségek beszűkülése, a tehetetlenség érzése.
A manapság sokat emlegetett nyolcvanas generáció problémájából kiindulva, a mi szakmán belüli elhelyezkedési esélyeink jelentősen különböznek a szüleinkétől. A felsőoktatási rendszer nincsen összehangolva a munkaerőpiaci igényekkel, és ezért egy-egy állásért több száz jelentkezővel kell megküzdeni. Az sem könnyíti a helyzetet, hogy sokszor nem a szaktudás minősége, hanem az ismeretség dönti el, hogy ki kapja az adott munkát. Aki lemarad, kénytelen máshol keresgélni, hogy az országból való elvándorlást ne is említsem.
Amikor végre akad egy hely, ahol hősünk dolgozhat, a szaktudásáról igen hamar kiderül, hogy semmi hasznát sem veszi. Az eddig megszokott intellektuális környezet megszűnik létezni. Én ezt intellektuális deprivációnak nevezem. Az ilyen helyzetben az elvégzendő feladatok és elvárások messze elmaradnak az egyén képességeitől. Az egyén szimbolikusan veszteséget élhet meg, és különösen a depresszióra hajlamosakban a gyászhoz hasonló reakciók kezdenek el munkálni. Negatív gondolatok jelenhetnek meg a jövőről, a megélt élmények nem kielégítőek a számára, és önmagáról is negatív véleményt alakíthat ki az az ember, aki nincsen abban a helyzetben, hogy a magával szemben támasztott elvárásainak megfelelően működjön
A helyzeten sokat javíthat, ha a munkavállaló társas környezetében sok támogató és inspiráló emberrel van körülvéve. Jelentős védelmet adhat a helyzet pozitív irányú átkeretezése is, például, ha az egyén képes globálisan szemlélni az életpályáját és a jelenlegi munkahelyét csupán ugródeszkának, vagy eszköznek tekinteni. A jövővel kapcsolatos pozitív kép kialakításában segíthet a támogató család, vagy barátok. Érdemes több lábon állni, azaz több kisebb munkát vállalni, így egyenként könnyebb leépíteni és helyettesíteni az állást olyannal, amely közelebb áll a személy elvárásaihoz. Ha a helyzet egyre kilátástalanabbá válik, érdemes szakemberhez fordulni, aki segíthet a pillanatnyi torkolatból megtalálni a kivezető utat.
kép forrása: technet.hu
