A minap megjelent egy cikk a 444.hu oldalon ezzel a címmel: "Táblára írt támadásokkal gyógyulnak a nemi erőszak áldozatai". A cikk beszámol arról, hogy Amerikában egy Grace Brown nevű fotós nemi erőszak áldozatait örökít meg a képein, amint egy táblát tartanak a kezükben, amire a támadójuk, vagy családtagjuk, barátaik egy-egy mondatát írták fel. A Project Unbreakable névre keresztelt kezdeményezés célja kezdetben az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a közgondolkodásban az áldozatot ítélik el inkább az emberek, mintsem a támadót. A projekt azóta kinőtte magát, Brown most már több száz férfiről és nőről készített fotót, és sokan el is küldték neki a saját képüket. A projekt célja alapvetően az, hogy segítse a nemi erőszakon átesetteket a történtek feldolgozásában, és a nyilvánosság által felhívja a figyelmet a társadalom alapvetően hibás hozzáállására.

A kép szövege: "A melled miatt van. ha nem nőtt volna olyan nagyra, 
                        nem kéne ezt tennem veled" 
                       "11 éves voltam"

Felmerül a kérdés, hogy valóban van-e gyógyító hatása az ilyen kiállásnak?

Túlzás volna azt állítani, hogy önmagában egy táblára írt mondattal lefényképezve valaki meg fog gyógyulni a traumából. Viszont ez egy nagyon fontos lépcsője a gyógyulási folyamatnak.

Ahhoz, hogy valaki elhatározza magát, hogy terápiába menjen, nagyon sok bátorságra van szükség. Nem csak a szégyenérzettel és az elutasítástól való félelemmel kell megküzdeni, hanem azzal is, hogy a terápia során újra át kell élni az élményt. Ezért nagyon fontos, hogy mindenki a saját tempójában, biztonsággal tudjon végigmenni a gyógyulási folyamaton. A terápiás munka három fő szakaszra osztható: az elsőben az egyén megtanul olyan technikákat, amelyek segítenek a biztonságérzet fenntartásában, a feltörő emlékekkel, érzésekkel való megküzdésben. Ez a lépcső nagyon fontos abban, hogy elkerüljük az újra-traumatizálódást. Amikor az egyén biztonsággal képes alkalmazni ezeket az önnyugtató technikákat, elkezdődhet a trauma feltárása, beszélhetünk a történtekről, érzésekről, feltárhatjuk azokat a nem megfelelő működési módokat, amelyek akadályozzák az egyént az egészséges életvitelében és társas kapcsolataiban. Az utolsó fázisban azon dolgozunk, hogy az egyén képes legyen újra kapcsolódni a környezetéhez, és önállóan, egészségesen funkcionálni az élete minden területén. Az egész folyamatban kiemelten fontos szerepe van a közvetlen környezet támogatásának. A Project Unbreakable szerepe itt mutatkozik meg igazán. Azáltal, hogy valaki fel meri vállalni a történteket, és ki mer állni a nyilvánosság elé, elindult a gyógyulási folyamatban. Ez a projekt egy olyan társas közeget teremt a trauma túlélőinek, ahol támogatásra és együttérzésre lelhetnek. Láthatják, hogy vannak hozzájuk hasonló emberek, és segít felismerni, hogy nem az áldozat a hibás, és nincs miért szégyenkeznie.

Felmerült kérdésként az is, hogy nem jár-e újra-traumatizálódással a dolgok ilyenfajta felvállalása.

Szerintem nem, mert már önmagában az, hogy nem áldozatnak, hanem túlélőnek nevezik magukat a nemi erőszakon átesettek, egy olyan érzelmi és gondolati keretet adnak az eseménynek, amiben felül tudnak kerekedni az alárendelt szerepen. Az ilyen átkeretezése a saját helyzetüknek hatalmas erőt és bátorságot ad ahhoz, hogy elkezdjenek dolgozni a trauma feldolgozásán. Akkor volna gond ezzel az egésszel, ha az egyén nem kapna semmilyen támogatást és megértést a környezetétől vagy a projekttől. De itt épp az ellenkezője történik. A Project honlapja és csapata minden információt megad a túlélőknek arról, honnan kérhetnek szakszerű segítséget, ezen felül felhívják a közvélemény figyelmét arra, hogy a nemi erőszakon átesett embereket segíteni kell a felépülésben, és nem lehet a problémát a szőnyeg alá söpörni.

Kép forrása: http://projectunbreakable.tumblr.com/

Magyarországon az alábbi helyeken kérhetnek szakszerű segítséget az érintettek:

Szexuális Erőszak Segélyvonal: 06-40-630-006
hétfő 10–14
szerda 14-18
péntek 10–14

NANE ingyenes segélyvonal-száma: 06-80-505-101
18-22 óra között hívható

Patent Egyesület (ingyenes jogi tájékoztatás): 06-70-3913622
Szerda 16-18 óra között

Eszter Alapítvány és Ambulancia: 06-1-466 9872

Továbbá hasznos lehet:

Megerőszakoltak Blog

Angliai munkám során sok különböző helyre eljutok, ilyen például Botton is. Botton egy kis falucska Észak Yorkshire-ben, amit értelmi fogyatékos emberek számára építettek az ötvenes években. Körülbelül 300 ember él itt együtt, ezeknek körülbelül fele gondozó (house parent). A falunak öt nagy farmja van, ahol mindenki együtt dolgozik. A helybéliek készítenek fajátékokat, sajtot, van pékségük és tehenészetük is. Az itt termelt élelmiszerek nagyon jó minőségűek, ezért azon túl, hogy egymás között elosztják, jó áron el is tudják adni azokat.

Az itt élő embereknek nem sok dolguk van pénzzel, ugyanis a falu boltjában mindent számlára vásárolhatnak meg. A bejárat mellett lévő polcon minden egyes háznak van egy kis füzete, ahova pontosan fel kell írni, hogy ki mit vásárolt és annak mennyi az ára. A bolt vezetője pedig minden hónap végén kiküldi a számlát, amit általában a gondozó felelőssége rendezni. A boltban javarészt a helyben kitermelt élelmiszerek kaphatóak. Amit a faluban nem tudnak előállítani, azt máshonnan rendelik meg. A helybéliek nagyon ügyelnek arra, hogy csak a legjobb minőségű ételeket, italokat és tisztítószereket használják, így a boltban is csak bio élelmiszer és tisztítószer kapható. A választék nem túl nagy, de minden van, amire szükség lehet.

A falu lakói nem félnek a betolakodóktól, olyannyira, hogy az ajtókat sohasem zárják kulcsra (kivéve a gondozók irodáit, ahol fontos dokumentumokat tárolnak). Az idegeneket mindig nagy szeretettel fogadják, úgyhogy ideális hely ez olyanoknak, akik  szeretnének egy évre elmenekülni a város zajától vagy érdekes tapasztalatokat szeretnének gyűjteni. Természetesen a helyért meg is kell dolgozni a farmok, házak egyikén, vagy a helyi kávézóban, ahol egy hétvége alatt a falu teljes lakossága megfordul.

A közösségen belül mindenki segíti egymást, ahogy tudja: étellel, ruhával.. A lakók (Villagers - az értelmi fogyatékosok) ugyanúgy létesíthetnek párkapcsolatot, házasodhatnak és vállalhatnak gyereket, mint a gondozóik. Találkoztam olyan családdal, akik Csehországból költöztek ide, hogy a gyerekeik tisztább környezetben nevelkedhessenek. A nő, akinél laktam, pedig úgy került a faluba, hogy a bántalmazó férje elől menekült négy gyerekével. A faluban Waldorf iskola működik, ahol az itt élők gyerekei tanulhatnak. A falu egész koncepciója egyébként Rudolf Steiner nevéhez fűződik.

Botton rengeteg lehetőséget kínál azok számára, akik kedvelik a vidéki életet, vagy éppen menekülnek valami elől, ugyanakkor nagyon elzárt a külvilágtól. A legközelebbi falu 3 mérföldre van (kb 5 km), ahol van rendes bolt és telefon térerő. Bottonban csak 1-2 szolgáltató hálózata elérhető, internet pedig nem nagyon van, csak a fontosabb irodákba vezették be. A híreket a kávézóban lehet elolvasni, mert ott mindig van friss újság és egy-két házban van TV is, de nem jellemző. Szerintem a hely nagy előnye, hogy az értelmi fogyatékos emberek számára normális életkörülményeket és társas kapcsolatokat biztosít. Itt nem kell negatív megkülönböztetéssel és előítéletekkel találkozniuk, teljes értékű embernek érezhetik magukat, mint bárki más. Viszont nagyon elszigetelten élnek, a társadalomtól elzártan, kicsit jobb körülmények között, mint egy intézetben.

Hétfőtől életbe lép Angliában egy új szabályozás, ami megengedi, hogy a rendőrségénél lekérdezd, hogy az új párod követett-e el családon/ párkapcsolaton belüli erőszakot a múltban. A "Clare's Law' bevezetésére azért került sor, mert 2009-ben egy férfi megölte a volt barátnőjét, a 36 éves Clare Woodot. A pár egyébként a Facebookon ismerkedett meg. Clare családja később megtudta, hogy a férfi már korábban is követett el nők ellen erőszakot, egyszer például elrabolta az egyik volt barátnőjét - írja a Telegrapf.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Szerintem van valamilyen személyiségbeli, neveltetésbeli háttere annak, hogy valaki erőszakosabb párt választ magának, legyen az akár nő, akár férfi. Ezt nem tudatosan teszi, de mégis valami vonzza a másikban. Ez nem jelenti azt, hogy az "áldozat" arra vágyna, hogy orrba-szájba verjék, bántsák, ahogy csak lehet, de valamiért vonzódik az erőszakosabb emberekhez.

Szerintem nagyon hasznos egy ilyen szabályozás bevezetése annak érdekében, hogy a párkapcsolaton belüli erőszak áldozatainak száma csökkenjen. Magyarországon szerintetek be lehetne ezt vezetni?

Az abortusztablettáról nem szakmai vita folyik, hanem politikai. Nagy különbség! Az egyikben arról vitatkoznak a nőgyógyászok, hogy biztonságos-e az alkalmazása, a másikban viszont politikusok vitatkoznak arról, hogy belefér-e az általuk képviselt ideológiába avagy sem. Természetesen a dolognak gazdasági vonzata is van, de erre most nem térnék ki.

A nők az abortuszt már több ezer éve alkalmazzák, akár tiltott volt, akár nem. Mivel a tiltás sohasem vezetett a probléma megoldásához, véleményem szerint a nő számára lehetővé kell tenni, hogy a magzatát a lehető legbiztonságosabb módon "űzze"/ hajtsa el, attól függetlenül, hogy mit gondolunk mi személy szerint az abortuszról. A kevésbé biztonságos, jelenleg is gyakorlatban lévő magzatelhajtási mód fenntartása egyfajta büntetés az abortuszt választó nők számára, hiszen nagyobb a szövődmények kockázata.

Számos oka lehet egy nőnek arra, hogy az abortuszt választja, azonban a döntés sohasem egyszerű, és a pszichés következményeket nagymértékben meghatározza az adott nő vallási, társadalmi hovatartozása is. A társas kapcsolatok minősége szintén hatással van arra, hogy valaki hogyan él meg egy ilyen beavatkozást.

Az abortusz után számos nőnél megfigyeltek egy tünetegyüttest, a PAS-t (post-abortion syndrome). A tünetek: korábban nem jellemző önpusztító viselkedés (öngyilkossági gondolatok, megnövekedett alkoholfogyasztás, szerhasználat, evészavarok, csapongó szexuális élet), depresszió, a koncentrálás nehézsége, vágy az azonnali teherbeesésre annak ellenére, hogy az abortuszhoz vezető körülmények továbbra is fennállnak. Ezek a tünetek arra mutatnak rá, hogy számos nő komoly veszteségélményként éli meg a magzat elhajtását.

A legfrissebb kutatások (2008-2011) ellentmondó statisztikákat közölnek arról, hogy az abortuszon átesett nők milyen arányban kerülnek a PAS állapotába, azonban a kockázat fennáll és ezért érdemes számításba venni a döntés meghozatalánál.

kép forrása: origo.hu

Legalábbis a reklám szerint. Szerintem viszont ezt az önértékelési és önérvényesítési deficittel küzdő férfiak gondolják így. Plusz még azok a nők akik nem tudnak egyedül becsavarni egy villanykörtét (ezt tessék képletesen érteni).

A nők számára elsősorban az olyan attribútumok jelentik a vonzerőt, amelyek azt mutatják, hogy az adott férfi megbízható, nem hagy el egy gyerekkel a nyakadon, képes biztonságot teremteni mind anyagilag, mind érzelmileg. Számos tanulmány szól arról, hogy hosszútávra nem a macsókat és a rossz fiúkat választjuk, holott nagyon is vonzódunk hozzájuk fizikailag, hanem a rendes pasikat, akik majd gondoskodnak rólunk, amíg mi a gyereket pesztráljuk otthon.

Hasznos és érdemes hasonló társadalmi helyzetben felnövő partnert választani, mert különben komoly szemléletbeli különbségekbe ütközhetünk az együttélés során, viszont nem kizárólagos feltétele a működő kapcsolatnak. Fontosabb az, hogy a lényeges dolgokban együtt tudjunk működni, és nyíltan, őszintén tudjunk egymással kommunikálni. Általában azokat szeretjük, akiket könnyen ki tudunk ismerni, hasonlóan gondolkodnak, mint mi magunk. Olyan partnert választunk, aki mellett jó embernek érezzük magunkat. Elképzelhető, hogy a státusszimbólumokra alapuló párválasztás során a nő attól érzi jónak magát, hogy rendelkezhet egy BMV és egy zsíros bankszámla felett, de sajnos ez csak illúzió, hiszen ez nem a saját tulajdona, és nem az ő eredménye. Azonban könnyen státusszimbólummá, azaz tárggyá válik ő maga is.

A szociálpszichológia szerint az ismerősség fontos alapja a párválasztásnak. Ez azt jelenti, hogy olyan személyekhez vonzódunk, akik valamiért jobban hasonlítanak a már megismert dolgainkra. Gondoljunk csak arra, hogy a média milyen szerepmodelleket állít elénk. A képes magazinokban szereplő emberek általában gazdagok és híresek. Nem tudjuk, hogy emögött mennyi munka áll, viszont a végeredmény rendkívül vonzó.  Egyszerűbbnek tűnik megragadni a végeredményt, mint eljutni erre a szintre. Ez nem csak a nőkre, de a férfiakra is igaz. Az a pasi, akinek - a példánál maradva - nincsen BMV-je és drága öltönye, úgy érezheti, hogy rá nem buknak a jó nők.

"Minél inkább tekint valaki úgy a partnerére, mint aki az ő társadalmi helyzetét (vagy az övénél alacsonyabb társadalmi helyzetet) jelzi, annál inkább lesz fontos számára a másik külső megjelenése." (Susan T. Fiske)

Így fordulhat elő ez:

"Nem értem ezeket az embereket, minek örülnek annyira? Attól, hogy vége lett egy évnek, még nem lesz másmilyen a következő. A munka világában minden év egyforma, és attól, hogy megint január elseje lesz, nem fog megváltozni semmi." - magyarázta nekem tegnap egy fiatalember a Vörösmarty téren.

A fenti vélemény szerintem egy nagyon reményvesztett ember véleménye. Az új év megünneplése arra ad lehetőséget, hogy átgondoljuk, mit rontottunk el az előző évben, és mit szeretnénk jobban csinálni jövőre. A legtöbb ember sikerekről, boldogságról, gazdagságról álmodozik ilyenkor. Szerintem ez az attitűd, ami előre visz. Meg kell állnunk néha, és végig kell gondolnunk, hogy hogyan tovább. Új célokat, terveket helyezni kilátásba, hogy legyen miért küzdenünk a jövőben. A fogadalmainkkal teszünk egy lépést előre a sikereink érdekében. Nem csak anyagi sikerekben kell gondolkodnunk. A lelki egészségünk megőrzése érdekében nagyon fontos, hogy pozitív jövőképet alakítsunk ki magunkban, legyenek céljaink, bármilyen aprócskák is.

Az újévi szimbólumok mind arról tanúskodnak, hogy az emberek évszázadok óta hasonló vágyakat fogalmaznak meg december 31-én éjjel:

 A lóhere a szerencsét szimbolizálja, a pezsgő a gazdagságot, a malac pedig kitúrja a szerencsét a föld alól.

Mindenkinek Boldog és Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánok!

"Azért kínozzuk egymást, mert őszinte reakciókra vágyunk" (Feldmár András)

Ez a mondat a minap egy barátnőm szájából hangzott el, és bennem máris elindult az asszociáció áradat a Kötelező Szeretet (és költekezés) ünnepéről. Ettől a mondattól olyan érzésem lett, mintha a karácsonyi hangulatot a plázában árulnák. A rádióban rosszabbnál rosszabb karácsonyi sláger feldolgozások szólnak, a baráti levelezéseim azzal zárulnak: hogy álltok az ajándékvásárlással?

Bevallom, én még nem foglalkoztam ezzel. Azért nem, mert még nem jött el az ideje. Az én családomban előbb anyám születésnapja van terítéken, és a bejgli még álmomban sem kerül elő. Majd talán a jövő héten.

El tudjátok képzelni, mit érezhet az az ember, aki ma Magyarországon munkanélküli, vagy devizahiteles, vagy csak minimálbérből él (jövőre már csak nettó 60 ezer), ebben a vásárlást erőltető környezetben?

Nézzetek rá erre a képre! Szerintetek mit üzen? A Karácsony a szeretet ünnepe, adni jó, hogy adni tudj, vásárolnod kell sok-sok ajándékot (lehetőleg Cavallit), és akkor neked jó lesz, és úgy fogsz mosolyogni örömödben, mint ez a szatyrokkal felpakolt nő a képen.

Persze még mindig egyszerűbb elviselni a shoppingolás viszontagságait, mint az, hogy otthon össze vagy zárva a családtagjaiddal, és minden karácsonykor összevesztek azon, hogy ki vágja fel a bejglit.

Szerintetek mi volt a Karácsony régen, és ehhez képest mi lett belőle?

kép forrása: citromizubanan.blogspot.com

"Nő a tanulási nehézséggel, magatartászavarral küzdő gyermekek, az öngyilkosságot megkísérelt, illetve elkövetett 24 év alattiak száma, miközben megoldatlan az akut krízishelyzetben lévő gyermekek ellátása - állapította meg Szabó Máté ombudsman, aki a gyermek- és ifjúságpszichiátriai ellátást vizsgálta."

origo.hu

 Egyre több a valamilyen pszichiátriai zavarral diagnosztizálható gyermekek száma. Mi lehet ennek az oka?

Közhelyesen szólva: változó időket élünk mostanában. Az internet térhódításával a gyerekek jóval több információhoz jutnak - már három éves koruktól, mint a szüleik, akik legfeljebb hírekből ismerték az internetet ilyen idősen. A nagyobb ismeretek feldolgozása a fejlődő gyermek részéről igen nagy erőfeszítést igényel. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a rohamosan változó körülményekhez, fejlődéshez alkalmazkodniuk kell. Sokkal jobban le van terhelve a gyerekek agya az utóbbi tíz -tizenöt évben, mint a szüleiké. Ahhoz, hogy ne okozzon az alkalmazkodás és a temérdek információáradat szorongást, kiegyensúlyozott környezetre van szükség - ideális esetben.

Ezt elég nehéz megteremteni, mivel a családszerkezet is nagy változáson ment keresztül az utóbbi évtizedekben. Gondoljunk csak a válások számának rohamos növekedésére. Az elvált szülők gyermekei alkalmazkodási kényszernek vannak kitéve. Sokszor a szülők végig sem gondolják, hogy gyermekeikkel is milyen fontos megbeszélniük a válással kapcsolatos dolgokat.

A pszichiátriai zavarok növekvő számához, véleményem szerint az elavult diagnosztikus rendszer is hozzájárul. Az ombudsman jelentése szerint van olyan település, ahol az egyetlen elérhető gyermekpszichiáter már elmúlt 77 éves. A mentálhigiénés szolgáltatások igen alulfinanszírozottak Magyarországon, így nem csoda, hogy nehezen elérhetőek. A fiatal orvosok és pszichológusok jobb feltételekkel tudnak ma elhelyezkedni külföldön.

A megváltozott körülményekhez megváltozott alkalmazkodási stratégiákra van szükség. A bevett diagnosztikai rendszerek ezt nem veszik figyelembe, inkább betegségként, rendellenes viselkedésként fogják fel a gyermekek változó viselkedését.

Megváltozott a gyereknevelésről való felfogásunk is. Jóval több türelmet és idői ráfordítást igényel az, ha a változó körülmények között stabil értékrendet akarunk átadni gyermekeinknek.

A depresszióval diagnosztizált gyermekek, illetve 24 év alatti fiatalok száma is növekedik. Számoljunk utána, ki az, aki most 24 évnél fiatalabb? A 80-as-90-es generáció. Ők fokozottan ki vannak téve a bizonytalan életkörülményeknek. Az ő szüleik még stabil életpályát mondhatnak magukénak. Ez a generáció azonban már kevésbé tudja alkalmazni a szüleik által kiérlelt alkalmazkodási stratégiákat.

A kisebb gyerekekre még inkább erőteljes hatást fejt ki a jelenlegi gazdasági válság is,  főleg, ha a szüleiket érinti. Hiszen a szülők negatív lelkiállapota egyenesen kihat a gyerekeikre.

Hozzáteszem, hogy a tanulási zavarokkal küzdő gyerekek számának növekedésében az elemi oktatás nehezen alkalmazkodó struktúrája is szerepet játszhat. A rendszer, amelyben mi, vagy a szüleink tanultak, már nem köti le a mai kor gyermekét. Ők már jóval többet tudnak és látnak a világból. Az oktatási módszerek alkalmazkodása a változó érési és szocializációs körülményekhez (internet, közösségi hálók, információcsere a gyerekek között, informatikai eszközök nyújtotta lehetőségek) talán csökkentené a betegnek bélyegzett gyerekek számát.

Az olyan vizsgálatokkal, mint ez a gyermek- és ifjúságpszichiátriai ellátással foglalkozó, a legtöbbször az a baj, hogy a harminc-negyven évvel ezelőtti állapotokat veszik alapul, holott az utóbbi húsz évben felnőtt gyerekek már teljesen más világban cseperedtek, mit az elődeik.

kép forrása: nlcafe.hu

Amy Winehouse-t holtan találták otthonában, a hírek szerint. Anyja állítólag már három évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy felkészült a lánya halálára. Sajnálom, hogy Amy nem énekel többé...

A gyász az olyan dolog, amit addig nem ismer senki, amíg meg nem tapasztalta. A fájdalom lehet lelki, és lehet testi is. Előfordul, hogy emberek bele is halnak. Hallottatok már a meghasadt szív szindrómáról? Amikor valaki elveszíti élete szerelmét, olyan erős traumát él át, hogy megreped a szívburka és belehal. Gyakorlatilag megszakad a szíve.

Többféle gyász létezik. Amikor elveszítjük a szerettünket, vagy egy végtagunkat. De amikor ellopnak tőlünk valamit, ami fontos, vagy tönkremegy, esetleg véget ér egy párkapcsolat. Ezek mind mind veszteségélmények, és mind gyászreakciót vonnak maguk után. A lelki állapot nagyon hasonló a depresszióhoz (sőt, tulajdonképpen az is), csak az nem mindegy, hogy hogyan jön ki belőle az ember. Alapvetően kétféle gyászt különböztetünk meg: a normál és a patológiás gyászt. A normál gyász egy természetes folyamat, amely veszteségélmény után következik be az egyén lelki állapotában. A veszteségre adott reakciót természetesen meghatározza az, hogy milyen mértékű az az egyén számára: milyen kapcsolatban állt az elvesztett személlyel, mit jelentett számára az a tárgy. Létezik anticipációs gyász, mint Amy édesanyja esetében, vagy a háborúba készülő katonák hozzátartozóinál: az illető személy előre felkészül a veszteség élményére. Az anticipációs gyász sokszor megkönnyíti az élmény feldolgozását. Például azok az emberek, akik felkészülhettek végtagjuk amputálására (veszteségélmény), kisebb valószínűséggel élnek át úgynevezett fantom kéz szindrómát ( még mindig érzi a már eltávolított végtagot, és nagy fájdalmakat él át), mint azok, akik hirtelen veszítik el valamelyik testrészüket.

A normál gyászreakcióban négy fázis különíthető el, mind a négy különböző lelkiállapotot jelöl:

1. tagadás: amikor az egyén szembesül a veszteség élményével, először nem akarja aszt elhinni, le van sújtva, és gyakran semmilyen érzelmi reakcióra sem képes, mert emocionálisan megbénul.

2. kontroll: a "mit kell tennem?" kérdésre keresi a választ. Meg kell szerveznie a temetést, vagy el kell intéznie rengeteg adminisztrációt... A sok elintéznivaló elvonja az egyén figyelmét a veszteség tárgyáról,így fokozatosan, a számára elviselhető mértékben engedi tudatosulni.

3. tudatosulás/ depresszió: a veszteség tudatosulása regresszióba taszítja az embert. Ez a szakasz jelenti a köztudatban a gyászt. Sokszor támadások érik azokat, akik nem sírnak a közeli hozzátartozójuk temetésén, holott ők még talán nem is engedték meg maguknak, hogy szembesüljenek a veszteség tényével. A fájdalmas emlékek és az elviselhetetlen hiányérzet lassan alább hagy, és ennek a szakasznak a végére, jó esetben az egyén feldolgozza a veszteséget, és ezután következik az, hogy élete újra a normális kerékvágásba kerüljön.

4. adaptáció: ebben a szakaszban a gyászoló már nem olyan szomorú, újra nyitottá válik a pozitív élményekre, és újra képes a régi életére, a céljai megvalósítására.

Patológiás gyászról akkor beszélhetünk, ha az első három szakaszban valamelyikében a gyászoló elakad. Leggyakrabban a depresszió szakasza húzódik el abnormális mértékben, de sokszor előfordul, hogy a személy képtelen tudatosítani a veszteséget. A gyász kerülése akár alkohol vagy drogabúzusba is átcsaphat. De poszttraumás stressz szindróma is előfordulhat, aminek jellemző tünete az alvászavar, kínzóan betörő emlékképek...

Normális esetben a gyász egy-másfél évig tart. A környezet azonban a néhány hónapnál tovább húzódó gyászt már igen nehezen tolerálja, ez ösztönzőleg hathat a veszteséget átélt emberre.

Amy Winehouse esetében az énekesnő rajongói élhetnek meg mély veszteségélményt, minek kapcsán gyászreakció alakul ki. Nem kell ahhoz ismernünk  a elhunyt személyt, hogy elgyászoljuk.

RIP Amy!

kép forrása: hirextra.hu

 Franciaország után most Belgiumban is betiltották a burkát. Akit az egész testet elfedő ruha viselésén kapnak, az akár egy hét szabadságvesztésre is számíthat. Egy demokratikus országban, a mi, európai kultúránkban érthető, ha a nők önrendelkezési jogát védi a törvény. Azonban élnek olyan  muzulmán nők Európában, akik szeretik a kultúrájukat, elfogadják azt, akármennyire is nyomatjuk nekik a női emancipációt. Az ő önrendelkezési jogukkal mi lesz?

Érdekes, hogy régen törvényben szabályozták az, hogy a nők nem hordhatnak nadrágot, és hogy a szoknyájuk alól nem látszódhat ki a bokájuk. Pár száz év alatt eljutott a nyugati kultúra oda, hogy a test eltakarását szankcionálja.

Persze, mondhatjuk azt, hogy ezeknek a nőknek fel kell nyitni a szemét, fel kell őket szabadítani. Azt is valószínűnek tartom, hogy ha nem volna ilyen törvény, akkor sokan nem mernék ledobni a fátylat félve férjük, családjuk haragjától. Franciaország és Belgium ezzel elhatárolódott attól, hogy muszlim kultúrát tűrjön meg a határain belül. Akinek nem tetszik, az el is költözhet.

Pont egy olyan kultúra női kerültek ezzel a figyelem középpontjába, akiknél a nőt el kell rejteni. Ez az elrejtés rárímel a korábbi, ribancsétáról szóló post kommentjeire. A hozzászólók nagy többsége, főleg férfiak, de nők is arról írtak, hogy a nő öltözködése felhívás a férfiaknak keringőre. Mintha a férfi egy állat volna, aki nem képes uralkodni az ösztönein. Nekem ez jut eszembe a burkáról: el kell rejteni a nőt az ösztönök elől. 

A másik oldalon ott vannak a muszlim férfiak. Ők mit szólhatnak ahhoz, hogy mostantól más férfi is láthatja és megkívánhatja a nőiket? Vajon le tudnak mondani a feleségük "tulajdonjogáról", és megbirkózni a nő törvényekkel szabályozott szabadságával?

kép forrása: withfriendship.com

A férfiak elleni erőszak kevéssé tárgyalt téma, valószínűleg azért, mert a férfi általánosan elfogadott képével nehezen összeegyeztethető a megalázottság, kiszolgáltatottság, sérülékenység. Azonban léteznek bántalmazó nők, csak a férfiak kevésbé jelentik, vagy egyáltalán nem veszik észre, hogy mi történik velük. Joggal merül fel a kérdés, hogy az erősebb nem miért nem képes megvédeni magát a bántalmazó nővel szemben? A felmérések szerint a passzivitás legfőbb oka a lovagiasság, a félelem a saját erejétől. Szerintem a megalázottság felvállalása is hátráltatja a bántalmazott férfit abban, hogy jelentse az esetet. Így a nyilvánosságra jutott nők elleni erőszak túlsúlyba kerül.

A férfi bántalmazottsága nem csak egy nő által valósulhat meg. A nők megerőszakolás okozta traumájával járó tünetek és a háborús veteránok poszttraumás tünetei között erős párhuzamot lehet felfedezni. Ahogyan a nőket ért erőszakról való nyílt értekezés heves vitákat vált ki az emberekből, úgy a háború okozta traumákról sem szoktunk nyíltan csevegni. Van szerencsém személyesen találkozni háborús veteránokkal, és ők a beszámolóikban igen gyakran megemlítik, hogy az embereket nem érdekli, hogy valójában mi történt a háborúban, az érdekli őket, hogy öltek-e, hogy hősök-e. Ha kiderült, hogy öltek (hiszen egy háborúban másként nehéz életben maradni), akkor gyilkosnak tekintik őket, ha nem öltek, akkor csalódást okoznak. Ha hazajönnek, hősként ünneplik őket, de ez a csillogás nem tart sokáig. A veterán pedig kénytelen egyedül megküzdeni a traumatikus élményeivel.

A háborús élményről ugyanúgy hallgat a közbeszéd, mint a megerőszakolt nő élményéről. Túl szörnyű ahhoz, hogy a köznapi gondolkodásban elviseljük.

Visszatérve a hétköznapokhoz: a fiúk a rendőrségi statisztikák szerint gyakrabban esnek áldozatul gyermekbántalmazásnak, mit a lányok. 5 gyilkosságból 3 áldozat férfi. Miért nem veszünk tudomást erről? Mert a nem szerepek alapján a nő a védtelen, az áldozat, aki törődésre szorul, a férfi pedig az erős, aki megvéd, aki minden körülmények között képes helytállni. Mivel a férfi erősebb, csak ő lehet az elkövető. Ha a rendőrségen családon belüli erőszakot jelentenek, nagyobb eséllyel hibáztatják a férfit, épp a sztereotípiák miatt. Hiába áldozat a férfi, szégyenérzete akkor is kialakul, és magát hibáztatja a történtek miatt.

Bántalmazni nem csak fizikailag lehet valakit. A bántalmazásnak három fajtáját különböztetjük meg: érzelmi, fizikai és szexuális.  Az utóbbi kettőről gyakrabban esik szó, de az érzelmi bántalmazás szóban történik, így elég nehéz rajtacsípni az elkövetőt.

Az érzelmi bántalmazás során az elkövető hosszú időn át megalázza, értéktelennek, semmirekellőnek állítja be az áldozatot. Azt érezteti vele, hogy fölösleges a léte ezen a világon, semmi sem jó, amit csinál, őt nem lehet szeretni ... stb.

Gyermekek esetében például előfordul, hogy a szülő olyan feladatok elé állítja, amelyek életkorának nem felelnek meg, ezért nem képes azokat megoldani. A szülő pedig a gyermek kudarcélményére apellálva nem felejti el megjegyezni, hogy még erre sem képes. Az ilyen szülő komoly sérüléseket okoz a gyermek kötődési stílusában, így a későbbi társas kapcsolatait is negatív irányba befolyásolja. A bántalmazott férfi sokszor ennek a típusú erőszaknak lehet kitéve, hiszen fizikailag a nő gyengébb, és ez egy alkalmas eszköz arra, hogy uralkodjon az áldozatán.

kép forrása: nlcafe.hu és gulner.sulinet.hu

Idén, július 20-án rendezik meg Budapesten az első "Ribi Sétát", eredeti nevén Slut Walkot. A rendezvény célja, hogy a nemi erőszak, a szexuális zaklatás és a nők hátrányos megkülönböztetése ellen tiltakozzanak.

Szerte a világon ezernyi nő hallgatja el, ha megerőszakolták. Attól tart, hogy őt okolják majd a történtekért. Nem is alaptalanul. A nemi erőszak áldozatait rendszeresen érik olyan vádak, hogy kihívóan viselkedtek, felhívták magukra a figyelmet, szándékosan "olyan"jeleket adtak, ami miatt az erőszaktevő felhatalmazva érezhette magát a támadásra. Sokszor a gyermekkorban történt szexuális zaklatás is annyira későn derül ki, hogy már visszafordíthatatlan károkat okozott a személyiségfejlődésben. Azonban egy nőt az utcán sétálva is gyakran érnek kellemetlen megjegyzések, zaklatások főként a férfiak részéről.

A pszichés trauma hatásainak kutatása a 19. század második felére nyúlik vissza. A hisztériával elsőként Charcot, francia neurológus foglalkozott, de főként annak neurológiai tüneteivel. Amikor Freud is élénken érdeklődni kezdett a téma iránt, egyfajta szakmai versengés alakult ki közöttük, hogy melyikük jön rá előbb a hisztéria kialakulásának hátterében rejlő történésekre. Freud és munkatársa, Breuer végül rájöttek, hogy a hisztéria tüneteit pszichés trauma okozza. Freud több női páciense is arról számolt be, hogy gyermekkorában szexuális zaklatás érte, amely pszichés traumát jelentett a számára. Mivel a téma igen nagy felháborodást váltott ki a szakmában is, és a közvéleményben is, Freud átformálta kissé a hisztériáról alkotott elméletet, és gyermekkori szexuális fantáziákként állította be a történteket. Azóta a szexuális zaklatás felett a közvélemény, és az áldozat családja gyakran szemet huny, meg nem történtnek tekintik. Csak az utóbbi években kezdtek szakemberek, feministák,aktivisták újra foglalkozni a témával.

A tettest a társadalom valamiért mindig felmenti. A közvélekedésnek van egy igen kellemetlen tulajdonsága, hogy amit nem képes feldolgozni, mert annyira szörnyű, hajlamos azt tagadni. Egyszerűbb az áldozatot okolni, mert ha ő nem jár éppen arra, akkor az eset meg sem történik, és akkor nem kell a közösségnek megküzdenie az információval. Mert az igazságos világba vetett erőteljes hitet rengeti meg egy ilyen esemény.

A Slut Walk arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a nő, attól, hogy vonzóan öltözik fel, még nem akarja, hogy a férfi szexuális tárgyként tekintse. Ha nemet mond, az nem jelent valójában igent.Nem, a nemi erőszak nem "két emberen múlik".

kép forrása: nickhereandnow.blogspot.com

Tegnap este az egyik kereskedelmi csatorna bemutatott egy riportot, amely az öngyilkossági kísérletek növekvő számáról szólt. Az ilyen riportok célja az, hogy megismertessék a fiatalokkal, de főként a szüleikkel, hogy hogyan ismerjék fel a depresszió tüneteit, illetve az öngyilkossági gondolatokra utaló jeleket. Ez önmagában nem volna baj, hiszen az ismeretek széleskörű elterjesztéséve időben felismerhetővé, és akár megelőzhetővé válhat a tragédia. Azonban a műsor nem attól válik érdekessé, hogy évente egyszer felsorolják a depresszió jeleit, hanem attól, ha bemutatnak olyan eseteket, lehetőségeket, amelyek megdöbbenést, rácsodálkozást okoznak a nézőnek.

A tegnap esti műsorban szó volt arról is, hogy az interneten milyen öngyilkossági tippeket felsorakoztató honlapok vannak. Illetve készült egy interjú egy lánnyal, aki öngyilkossági kísérletet, és nem járt sikerrel, azaz túlélte. Sajnos az interjú nem arról szólt, hogy a lány most már hálás, hogy túlélte a gyógyszer túladagolást, hanem arról, hogy milyen érzések váltották ki benne az öngyilkossági kísérletet. A lány részletesen kifejtette, hogy mennyire magányosnak, meg nem értettnek és szükségtelennek érezte magát a világon, arról viszont egy szót sem mondott, hogy amióta felépült, ez az érzése mennyiben változott.

Azt gondolom, hogy a médiának igen súlyos felelőssége van abban, hogy megfelelő módon tálalja az ismeretterjesztő anyagot a depresszióról, hogy azzal ne okozzon nagyobb kárt a nézőkben. Az olyan fiatalokban, idősebbekben, akik esetleg eljátszadoznak a gondolattal, hogy kilépnek ebből a világból.

A riport nem mutatott be megoldást a problémára, és azzal a konklúzióval zárta a témát, hogy a szülők felelőssége igen nagy abban, hogy felismerjék gyermekük tüneteit: rosszkedvű, megváltoznak az étkezési szokásai, a "hogy vagy" kérdésre azt válaszolja, "jól, kösz". Na ebből én még nem ismerném fel a depressziót, sőt azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az aggódó szülő függetlenedni vágyó gyereke annál kevésbé osztja meg a problémáit szüleivel, minél inkább kérdezősködnek.

Jó, ha minél több ember tisztában van a tünetekkel, és képes azokat felismerni, de a sikeres megelőzésnek nem csak az aggódás a kulcsa, hanem a gyermekkel kialakított jó viszony. Ha ez nincs meg, a barátaitól is kérhetünk segítséget, ha úgy érezzük, valami gond van.

kép forrása: szabadfold.hu

Az allergia gyógymódja a mai napig ismeretlen az orvostudomány előtt. Az esetek többségében a tüneti kezelés ad némi enyhülést a betegnek, de a valódi okot nem mulasztja el. Az allergiás tünetek időről időre visszatérnek. A gyógyszerek általános mellékhatása a kábultság,emésztési zavarok, és olyanról is hallottam már, akinek rémálmai lettek a gyógyszerszedéssel egy időben. Sokan épp ezért alternatív gyógymódokhoz folyamodnak, mint például a homeopátiás szerek, gyógynövények, légzőtorna, de ilyen a pszichoterápia is.

A test és lélek szoros kölcsönhatása miatt az allergia lehet akár a lélek betegsége is. A szervezet önmagát támadja meg, és minden emberben más-más helyen. Az allergia típusának illetve megjelenési helyének és idejének szimbolikus jelentése van az egyén életében. A testünk jelez valamit, aminek megfejtésére sajnos nem szánunk elegendő időt.

A bőrön jelentkező tünetek jelezhetnek szorongást, a szeretet hiányát, vagy azt, hogy valaki túlságosan beleártja magát az intim szféránkba.

A légzőszervek kóros reakciói utalhatnak arra, hogy egy kis magányra van szükségünk, vagy más emberek közelségének elfogadására. De jelezhet valamilyen szexuális problémát, gyermekvállalással, termékenységgel kapcsolatos gátlást.

Az asztmánál például kimutatható a szülőkkel való konfliktusos kapcsolat. A fulladás asszociációja a szülők túlzott befolyásától.

Az emésztőrendszer allergiás reakcióiban szintén felfedezhetőek a szimbólumok. Például a tejallergia az anya-gyermek viszony problémáira utal.

A tünetek által jelzett konfliktusok szakember segítségével megoldhatóak, és jó esetben ilyenkor a panaszok is enyhülnek, vagy teljesen eltűnnek. A stressztűrő képesség erősítése szintén hatékony módszer lehet a tünetek enyhítésében, hiszen stressz hatására számos allergiás reakció felerősödik.

Önök milyen allergiától szenvednek?

Kép forrása: egeszsegbuborek.hu

Egyre többen használjuk az internetet és egyre többen veszünk igénybe online szolgáltatásokat. Az internet térhódításában így a pszichológusok is meglátták a lehetőséget. Számos honlapon elérhető ez a fajta tanácsadás, vagy terápia. Az online módszernek nagy előnye van a szakember számára, hiszen nincsen helyhez kötve, és nem kell rendelőt fenntartani a munkához. A felhasználó számára azonban jóval több előnnyel szolgál: 

• mivel szintén nincsen helyhez kötve, bárhol igénybe vehető, csak egy számítógép és internetkapcsolat szükséges hozzá. A rendelő gyakran messze van a lakásunktól, az odajutásnak anyagi és időbeli költségei is vannak. Az online módszer így költséghatékonyabb, és sokszor olcsóbb is, mint a személyes találkozások.
• bármikor elérhető, ha krízishelyzetben vagyunk. Könnyen felkutatható, azonnali segítséget tud nyújtani.
• mivel megoldható, hogy a személyünket ne fedjük fel az idegennek számító terapeuta előtt, ezért könnyebben beszélünk a problémáinkról. Könnyebben felkeressük, ha nem kell elmenni otthonról, fáradtan buszozni, vagy egyszerűen csak ki szeretnénk próbálni, hogy milyen.
• a beszélgetések, chatelés elmenthető és újra játszható. Ha időről időre visszanézzük a terápiás üléseken történteket, sokat tanulhatunk meg önmagunkról és a megküzdési módjainkról. Lehetőségünk nyílik arra, hogy az adott problémánkat kívülről szemléljük.
• a hatásvizsgálatok szerint hatékonyságában csak csekély mértékben marad el a face-to-face módszertől.
• lehetséges, hogy ránézésre a szakember nem szimpatikus, vagy emlékeztet a kinézete valakire, akit nem kedvelünk. Az online módszerben ez egyáltalán nem okoz gondot. A hatásvizsgálatok kitérnek arra is, hogy online foglalkozások esetében a terapeuta-kliens kapcsolat minősége kevésbé volt jelentős a terápiás kimenetel szempontjából, mint a szemtől szembe helyzetekben.

A vonzó előnyök után nézzük meg, mi lehet a hátránya egy online terápiás kapcsolatnak:

•  amikor az interneten keresgélünk, nagyon sok találatot kell átböngésznünk, hogy a megfelelő linket megtaláljuk.
• sajnos aki szakembernek adja ki magát, az nem minden esetben az. Ha személyesen keresünk fel egy terapeutát, megkérhetjük, hogy igazolja a végzettségét, online azonban erre nincsen módunk.
• a számon tartott online terápiás honlapokon az etikai alapelvek és a felhasználási szabályok gyakran a kisbetűs részben vannak. Ráadásul az online terápiák etikai szabályozása még nincsen megfelelően kidolgozva.
• a személytelenség miatt esetleg kevésbé érezzük elkötelezve magunkat a terápia mellett, így könnyebben meg is szakíthatjuk.

Magyarországon az online terápia még nem olyan elterjedt, mint az Egyesült Államokban, de némi keresgélés után itthon is igen jó szakemberekre bukkanhatunk az interneten.

kép forrása: onlinetherapyinstitute.com

Ha a magyar munkaerőpiaci helyzetet és a depressziót egy lapon említjük, sokan arra gondolhatnak, hogy az álláskeresés kudarcaiba rövid időn belül bele lehet fásulni. Ám én itt most arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha családi, anyagi kényszerhelyzet miatt olyan munkát vállalunk el, amely nem felel meg a képességeinknek, sőt, annál jóval alacsonyabb erőfeszítést igényel, mint amilyenre képesek vagyunk, akár depresszióhoz is vezethet.

A megváltozott elvárásoknak való megfeleléshez nem mindenkinek sikerül alkalmazkodnia. Ilyen helyzetben az elvárásokat, a korábbi célokat át kell formálni annak megfelelően, hogy az új munkahelyen mit várnak el tőlünk.

Több reprezentatív kutatás kimutatta, hogy a depresszió és az öngyilkosságok előfordulása összefüggésbe hozható azzal, ha az egyén igényeinek és képességének nem megfelelő pozícióba kerül. Legyen az akár munkahely, vagy maga a munkanélküliség.Tovább megyek: az ilyen esetekben az emberi méltósághoz való jog is sérül, hiszen a szaktudás hatékony kihasználásának, a társadalmi státusz fenntartásának igényét nehezen lehet kielégíteni. Ha az én-hatékonyságra való igény nincsen megfelelően kielégítve, az egyén elkezdheti magát haszontalannak érezni, és olyan gondolatokkal kell megküzdenie, mint az ablakon kidobott egyetemi évek, a lehetőségek beszűkülése, a tehetetlenség érzése.

A manapság sokat emlegetett nyolcvanas generáció problémájából kiindulva, a mi szakmán belüli elhelyezkedési esélyeink jelentősen különböznek a szüleinkétől. A felsőoktatási rendszer nincsen összehangolva a munkaerőpiaci igényekkel, és ezért egy-egy állásért több száz jelentkezővel kell megküzdeni. Az sem könnyíti a helyzetet, hogy sokszor nem a szaktudás minősége, hanem az ismeretség dönti el, hogy ki kapja az adott munkát. Aki lemarad, kénytelen máshol keresgélni, hogy az országból való elvándorlást ne is említsem.

Amikor végre akad egy hely, ahol hősünk dolgozhat, a szaktudásáról igen hamar kiderül, hogy semmi hasznát sem veszi. Az eddig megszokott intellektuális környezet megszűnik létezni. Én ezt intellektuális deprivációnak nevezem. Az ilyen helyzetben az elvégzendő feladatok és elvárások messze elmaradnak az egyén képességeitől. Az egyén szimbolikusan veszteséget élhet meg, és különösen a depresszióra hajlamosakban a gyászhoz hasonló reakciók kezdenek el munkálni. Negatív gondolatok jelenhetnek meg a jövőről, a megélt élmények nem kielégítőek a számára, és önmagáról is negatív véleményt alakíthat ki az az ember, aki nincsen abban a helyzetben, hogy a magával szemben támasztott elvárásainak megfelelően működjön

A helyzeten sokat javíthat, ha a munkavállaló társas környezetében sok támogató és inspiráló emberrel van körülvéve. Jelentős védelmet adhat a helyzet pozitív irányú átkeretezése is, például, ha az egyén képes globálisan szemlélni az életpályáját és a jelenlegi munkahelyét csupán ugródeszkának, vagy eszköznek tekinteni. A jövővel kapcsolatos pozitív kép kialakításában segíthet a támogató család, vagy barátok. Érdemes több lábon állni, azaz több kisebb munkát vállalni, így egyenként könnyebb leépíteni és helyettesíteni az állást olyannal, amely közelebb áll a személy elvárásaihoz. Ha a helyzet egyre kilátástalanabbá válik, érdemes szakemberhez fordulni, aki segíthet a pillanatnyi torkolatból megtalálni a kivezető utat.

kép forrása: technet.hu

A pszichológiai intervenciónak többféle formája és és irányzata létezik. Létezik a sokak számára ismert analitikus megközelítés, ennek elérhető egy rövidebb, dinamikusabb formája is. Van kognitív- és viselkedéses terápia, hipnoterápia, személyközpontú, humanisztikus terápiás módszerek, csoportterápiák, és még sorolhatnám. Alapvetően minden módszer és megközelítés a másokkal való interakcióra, kommunikációra épül, és célja, hogy az egyén életében fellépő probléma megoldásában segítséget nyújtson. A terapeuta általában nem alkalmaz túl sok eszközt a munkájában, lényegében (a módszeren kívül) a személyiségével dolgozik. Egy terápia során épp ezért nem lehetséges a terapeuta leváltása, mert egyfajta kötődés alakul ki, melyet a csere szétszakít, komoly megrázkódtatást okozva a kliensnek. Ezért fontos lehet, hogy mégis mely terapeuta mellett köteleződjünk el. Valójában azonban egyéne válogatja. A terápiás módszereket már a 70-es évek óta hatásvizsgálatoknak vetik alá, és a mai napig azt mondhatjuk, hogy végeredményben nem különböznek számottevően egymástól. Tehát a terápiás cél szempontjából mindegy, melyik módszerrel dolgozó terapeutát választjuk. Azt kell megfontolnunk, hogy mennyi időt, pénzt és energiát vagyunk hajlandóak a lelki egészségünkre szánni.

kép forrása: mybigitch.blogspot.com

A pszichiátriai osztályokról általában nem sokat tud egy átlag ember. A filmekből azonban igen rémisztő képek tárulnak elénk. Szeretnénk azt hinni, hogy manapság már jóval humánusabb kezelést kapnak az osztályos betegek, és ezt jó néhány osztályon valóban sikerült is megvalósítani. De sajnos a mai napig történnek a hatalmi helyzettel való visszaélések. 

A minap a Nőklapja Cafén jelent meg egy cikk egy kétségbeesett hozzátartozó levele alapján, mely szerint a levélíró idős édesanyját embertelen bánásmódnak tették ki. Ennek következtében a nő állapota rohamosan romlott. A beteget egy székhez kötözve tartották nap mint nap, órákon keresztül.

Erika, aki azt tapasztalta, hogy édesanyja naponta több órát töltött egy műanyag székre kötözve úgy, hogy az alkalmazott lepedőt a nyakán átvetve – ezzel a fejét a hasára leszorítva – hátul a székhez kötözték egy jó nagy csomóval a derekánál, nehogy véletlen hátra tudjon dőlni.

Az osztályt vezető főorvos szerint az ápoló személyzet a szakmai szabályoknak teljesen megfelelően járt el. Tény, hogy az egészségügy jelenlegi (siralmas) helyzetében a szakképzet ápolókból és a megfelelő számú személyzetből igen nagy hiány van. De melyik szakma szabályai engedik meg azt, hogy egy embert lekötözve, felügyelet nélkül tartsanak? Szomorú, hogy a 21. században filmbe illő tragikus bánásmóddal kell találkoznunk.

Magyarországon ráfoghatjuk a kegyetlen, emberi méltóságot sértő bánásmódot a rossz finanszírozási körülményekre, de a BBC egyik riportere által készített felvételek egészen más természetű hozzáállásra világít rá az ápolószemélyzetek részéről. Ezeken a felvételeken tisztán látható, hogy egy fogyatékos otthonban miként alázzák meg és verik a pácienseket a személyzet tagjai.

Nekem erről az a véleményem, hogy a kiszolgáltatott emberekkel foglalkozó intézményekben hiányzik a személyzet szakszerű, pszichológiai módszerekkel való kiválasztása, melyből kiderülne, hogy az adott jelentkező alkalmas-e arra, hogy segítőként dolgozzon, vagy inkább arra hajlamos, hogy a helyzet hozta hatalmával visszaéljen.

Minden pszichológiával foglalkozó honlap ezzel a kérdéssel kezdődik: Miért érdemes pszichológushoz fordulni? Úgy tűnik, a magyar közvélekedésben még nem nyert teret és elfogadást a pszichológussal való konzultáció. Hasznos lehet azonban nem csak a pszichiátriai betegségek esetében, de egyre inkább látható az a nemzetközi trend, hogy az életvezetésben is hatékony tanácsokkal láthat el a szakember. Számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe életünk során, amikor nem tudjuk, hogyan haladjunk tovább. Vagy sorra elkövetünk olyan hibákat, amelyeket már a szüleinkben sem kedveltünk igazán. Amikor megfogadjuk, hogy másként csináljuk, mint apánk, vagy anyánk, később viszont ugyanazt a reakciómódot vesszük észre magunkon. A pszichológus segíthet tisztázni a berögzült viselkedéses anomáliákból való kiutat, vagy megoldani egy házasságban rejlő kérdéseket.

Miért nem jó, ha a barátainkkal beszéljük meg a problémáinkat? Van, akinek ez segít, de sokszor a barátok reakciója nem megfelelő. Egy barát mindig a mi szemszögünkből látja az eseményeket, és nem képes objektív valójában szemlélni a helyzetet. Lehetséges, hogy a realitásunk sérül, egyoldalúvá válik, ilyenkor a barátaink is ezt a képet tekintik mérvadónak. A szakember segíthet abban, hogy tisztán lássunk, és válaszokat kapjunk olyan kérdésekre, amelyek évek óta motoszkálnak a fejünkben.